Tényleg kinyitja a betörő a záramat úgy, hogy semmi nem látszik?

Zárnyitás
Zárnyitás

Magyarországon hatalmas problémát okoz a betörések számának növekedése. Azonban a legtöbben nem veszik komolyan ezt a veszélyt, és nem teszik elég biztonságossá az otthonukat. Pedig ha egy profi szakember kinyitja percek alatt (lásd: www.zarnyitas.eu) az ajtót, akkor ez egy tapasztalt betörőnek is könnyen sikerülhet. Főleg azok a lakások vannak veszélyben, ahol régiek a zárak, mert ezeket viszonylag könnyű feltörni. Gondot okozhat az is, ha csak egy helyen kell kinyitni az ajtót, mert így kevesebb idő kell a betöréshez.

Ennek tükrében a zarnyitas.eu szakemberei azt ajánlják a megrendelőknek, hogy cseréltessék le a régi zárakat, és szánják rá a pénzt a drágább és erősebb típusok megvásárlására. Jó, ha akár két vagy három zár is a betörő útjában áll, hiszen a kapkodás miatt nem olyan vonzó ez a célpont. Sokan azt hiszik, hogy igen látható nyoma lesz annak, ha egy idegen járt a lakásban, pedig ez nem feltétlenül igaz.

A szakemberek szerint az igazán profi bűnözők képesek feltűnés nélkül kinyitni és visszacsukni a zárat, ami azért is jelenthet nagy problémát, mert így nehéz bizonyítani a biztosítónak, hogy tényleg bűncselekmény történt. Persze a legtöbb esetben nem ez a helyzet, mert az ajtótok teljesen tönkremegy a befeszítés vagy a berúgás miatt. Ilyenkor jól jön a zarnyitas.eu szakembereinek a segítsége, akik képesek hamar helyrehozni a gondot, és azonnal új (és biztonságosabb) zárat szerelnek fel.

Így a megrendelők elkerülhetik, hogy megint a betörők áldozatává váljanak, és további értékek tűnjenek el otthonról. A vállalat emberei rövid időn belül a helyszínre érnek, mert tudják, hogy ilyen esetekben nagyon sürget az idő. Természetesen, akkor is fel lehet hívni a 70/237 7441-es telefonszámot, ha például beletört a kulcs a zárba. Előfordulhat az is, hogy valaki elhagyta a kulcsát, és nem tud bemenni a lakásába. Ha a lakcím igazolása megtörténik egy hivatalos irat és pár tanú segítségével, akkor a zarnyitas.eu szakemberei azonnal nekilátnak a kinyitásnak, és várhatóan készen is lesznek egy óra leforgása alatt.



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás