Milyen egy albérlet Budapest IX. kerületében?

A fővárosban élők sokat vitatkoznak azon, hogy Pesten vagy Budán jobb élni. Nos, ez ízlés kérdése, ugyanis talán elmondható, hogy a budai kerületek valamivel csendesebbek, míg a pesti kerületekben éjjel-nappal zajlik az élet. Ezen az oldalon képekkel együtt nézheti meg, hogy hogyan festenek a 9. kerület számlás albérletei.

Erre a tulajdonságra érdemes kitérni, ugyanis sok esetben számlás albérletet fogadnak csak el. Egészen pontosan a lakhatási támogatást igénylőknek ez nélkülözhetetlen, azonban nem lehet könnyedén találni hasonló ingatlant. A legtöbb albérletet hirdető honlapon nem tüntetik fel, hogy az adott lakás számlaképes vagy sem.

Amennyiben igen, akkor biztos lehet benne, hogy a tulaj adózik a lakbér után. Tehát, amennyiben a 9. kerületben keresgélne lakás után, akkor látogasson el bátran az említett honlapra! Minden bizonnyal meg fogja találni az álmai otthonát, ugyanis kifinomult és igényes hirdetéseket tartalmaz.

Választhatja azt a megoldást, hogy kibérel egy teljes lakást, amiben csakis Ön lakhat esetleg a párjával. Továbbá az a lehetőség is adott, hogy mindössze egyetlen szobát béreljen ki, más lakótársak mellett. Általában azért választják az utóbbi módszert, mert így sokkal kedvezményesebben jönnek ki a személyek a hónap végén.

Természetesen nem sok magánszféra marad, mert a közös területeket mással is meg kell osztani. Ezzel szemben a saját lakás esetében csakis Ön tartózkodik majd az ingatlanban és a kedvese. Ezáltal nem kell osztozkodni másokkal a konyhán, esetleg a fürdőn.

Általában az egyedül élők a szobás megoldást választják, míg a párok jobban szeretik, ha saját lakással rendelkeznek. A 9. kerületben viszonylag közel lesz a belvároshoz, hiszen tömegközlekedéssel könnyedén meg lehet közelíteni szinte mindent.

Érdemes ellátogatni az említett oldalra, hogy megtekintse a szebbnél-szebb és igényes otthonokat, amelyeket a tulajdonosok kínálnak fel Önnek. Minden bizonnyal meg fogja találni azt az ideális ingatlant, amire azt fogja mondani, hogy rögtön kiveszi, ezért ne hezitáljon sokáig!



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás